Műszaki leírás, II. ütem - emeltszintű szerkezet-kész


Általános leírás

Az Újbuda Tóváros projekt mintegy 12,6 ha területen, csendes, budai zöldövezetben, 10 %-os déli lejtőn egy mesterségesen megépített, 3 ha vízfelülettel bíró tórendszer mentén épül. A hat építési ütemben felépülő új városrész I. üteme 315 lakással, különböző szolgáltatásokat biztosító 46 db üzlettel és egy minden igényt kielégítő Sportcentrummal már elkészült.

A projektkoncepció megtervezésénél meghatározó szempont volt, hogy – más ingatlanfejlesztők általános gyakorlatától eltérően – már az első pillanattól kezdve az új lakástulajdonosok rendelkezésére álljon minden olyan szolgáltatás, amelyre a Beruházó ígéretet tett, és amely a családok minden tagja szabadidejének megfelelő eltöltését helyben biztosítja.

A cégcsoport külföldi lakásértékesítési, valamint az I. építési ütem szerzett tapasztalatai alapján a II. ütemben megpróbálunk egy újfajta lakásértékesítési módszert meghonosítani. Azt tapasztaltuk, hogy bármilyen praktikus is egy lakás alaprajza, az építészek bármennyire is megpróbálják a vevő helyébe képzelni magukat, bármennyire is próbáljuk mi magunk is a piackutatás során a vevői igényeket feltárni, megtudni mi is a „trendi”, minden vevő más és más, másképp éli a mindennapi életét, és ennek során felmerülnek olyan egyedi ötletek, amelyeket az új lakásban meg szeretnének valósítani. 
A II. ütemben ezért megpróbáltunk olyan helyzetet teremteni, amelyben a Vevő részére sokkal nagyobb szabadságot biztosítunk a befejező munkálatok során mind alaprajzi kialakításban, mind pedig a burkolatok, szaniterek, szerelvények kiválasztásában.

Ebben az esetben a lakások csökkentett áron – a burkolatok és szerelvények, szaniterek, valamint belső festési munkák nélkül kerülnek átadásra. Ezeket a munkákat a Vevők saját igényeik szerint fejezhetik be a szerződésben vállalt határidőre.

A KÖVETKEZŐ SZOLGÁLTATÁSOK ÁLLNAK VEVŐINK RENDELKEZÉSÉRE

  • Helyszíni közös képviselet;
  • A Sportközpontban a beköltözéstől számított 1 éven keresztül 20% kedvezménnyel igénybe vehető fitness center, uszoda, élményfürdő, különböző wellnes szolgáltatások, teniszpályák, squash pályák stb.;
  • Üzletek (delikátesz, virágbolt, tisztítószalon, utazási iroda, stb. …) és orvosi rendelő.
  • Parkosított pihenők és játszóterek

MŰSZAKI LEÍRÁS

1. Az épület környezete

1.1 Elhelyezkedés
Az Újbuda Tóváros projekt a XI. ker. Repülőtéri út – Balatoni út – és Kőér patak mentén haladó  41-es villamosvonal által határolt 12,6 ha nagyságú déli irányban enyhén lejtő területen helyezkedik el.

1.2 Tömegközlekedési lehetőség
Az épület megközelíthetősége mind autóval, mind tömegközlekedési eszközökkel jó, a városközponttól 3 km-re fekszik. A Batthyány térről induló 41-es villamossal, illetve a Kosztolányi Dezső térről induló 87-es, 87a, valamint 2007 őszétől közvetlen, az Újbuda Tóvárost 3 megállóhelyen érintő 187-es jelzésű buszjáratokkal közelíthető meg. A 187-es busz útvonala: http://www.bkv.hu/busz/187.html

2. Az épületek leírása

2.1 Beépítés

A II. ütem épületei 4 db önálló telken, kb. 15.400 m² nagyságú területen épülnek fel. A földszint + 2 emelet + 2 penthouse szintes épületekben összesen 251 lakás található, amelyek alatt mélygarázsok kerülnek kialakításra. A telkek között kerítések nincsenek, így az épületek által közrefogva, esztétikus belső kertek, pihenésre alkalmas díszparkok jönnek létre. 

A közös területek, (pl. folyosók, hőközpont, teremgarázs, tárolók stb.) és valamennyi közös tulajdonú szerkezet, a külső homlokzat, a lakások erkélyei burkolatokkal, stb. teljes mértékben elkészülnek, csak a külön tulajdont képező lakásokon belüli egyes befejező munkálatok elvégzésénél biztosítunk a korábbinál jóval nagyobb szabadságot Vevőinknek. 

Az emeltszintű szerkezet-készség esetében is Eladó a Vevő részére a használatbavételi engedélyt biztosítja, de a lakásban a végső befejezési munkálatokat (padló-, csempeburkolatokat, festést, elektromos és gépészeti szerelvényezést) nem végzi el. Az emeltszintű szerkezetkészség azt jelenti, hogy az összes gépészeti és elektromos vezeték a terv szerint be van építve és csak az említett valóban végső és az egyediséget meghatározó befejező munkálatok hiányoznak.

A Vevő a lakást a fent leírt emeltszintű szerkezet-kész állapotában vásárolja meg Eladótól csökkentett áron és a befejező munkálatokra önálló szerződést köt. A két szerződés összege standard műszaki tartalom esetén megegyezik az eredeti kulcsrakész árral. A standard műszaki tartalomtól való eltérés esetén a befejező munkákra kötött szerződés összege a vevői módosítások függvényében változik. A Vevő az Eladó felé, a lakás emeltszintű szerkezet-kész árát fizeti meg, a befejező munkák árát pedig közvetlenül a befejező munkát végző általunk kijelölt – esetleg a Vevő által biztosított - Vállalkozónak. Ezáltal Vevőnek sokkal nagyobb lehetősége lesz az általa kért módosítások keresztülvitelére, egyedi igényeinek érvényesítésére.

2.2 Funkciók
A mélygarázs szinteken gépkocsi parkolók, tárolók, elektromos, gépész és üzemeltetési helyiségek kerülnek elhelyezésre. A parkolók bejáratánál távirányítású kóddal biztosított garázskapuk kerülnek kiépítésre.

2.3 Gépészeti rendszerek
Az Újbuda Tóváros területének gazdaságos energiaellátása érdekében a Beruházó felépített egy energiaközpontot. Innen látják el az egyes épületeket hűtő- és fűtővízzel, így minden épület felé egy pár fűtő- és egy pár hűtővezeték csatlakozik be. A fűtési távfűtővíz hőmérséklete 90/50 fokos, a hűtővízé 7/14 C fokos. A használati melegvíz termelés előnykapcsolással üzemel. A lakások minden fogyasztását (hideg - meleg víz, fűtés-hűtés, villany) egyedi mérőkkel mérik. A hő-fogadóban egy nyomás alatti osztó-gyűjtőt terveztünk, amelybe csatlakoznak a primer vezetékpárok és innen távoznak a szekunder oldalon a lakások felé.  A lakásokban kétcsöves fan-coil rendszerű fűtés, illetve hűtés lesz kialakítva (készülékenként termosztátos hőfokszabályozóval). A fürdőszobák, WC-k gépi szellőzést kapnak. Az energiaközpontból érkező felhasznált energiát a tulajdonosok felé a mindenkor érvényes gázárnál kedvezőbb tarifával fogják elszámolni.
A garázsokban CO méréssel vezérelt elszívás és friss levegő utánpótlás lesz biztosítva. 

3. Lakások műszaki specifikációja „emeltszintű szerkezet-kész” vásárlás estében

 Az emeltszintű szerkezet-készség a következőt jelenti:

Az épületek külső homlokzatai teljesen elkészülnek a külső környezettel együtt és az épületen belül is valamennyi közös helyiség (előcsarnok, lépcsőházak, liftek, folyosók) és közös szerkezet 100%- ban elkészül. A lakásokban a vakolt válaszfalokon és a hang- és vízszigetelést védő aljaztburkolaton belül a gépészeti és elektromos vezetékezés elkészül, csak a szerelvények (gépészeti, elektromos) belső ajtók, szaniterek, burkolatok, a végleges festések, illetve a konyhabútorok hiányoznak.

3.1 Lakásbejárati ajtó
A tűzvédelmi előírásoknak és a MABISZ elvárásoknak megfelelő ajtó több ponton záródó biztonsági zárral és számozással ellátva.

3.2 Ablakok és erkélyajtók (az eladási ár tartalmazza)

  • Műanyag vagy fa ablakok fém szerelvényekkel, belső könyöklővel és külső párkánnyal. (Az Eladó által később pályázat útján lesz kiválasztva)
  • Műanyag vagy fa erkély ajtók. (Az Eladó által később pályázat útján kiválasztva)
  • Erkélykorlátok egyedi tervezésű szerkezetek.

3.3. Belső ajtók

  • Az eladási ár nem, csak a befejező munkákra vonatkozó szerződés tartalmazza és az egyedi igények szerint változhat.

3.4 Padlóburkolatok

  • Az eladási ár nem, csak a befejező munkákra vonatkozó szerződés tartalmazza és az egyedi igények szerint változhat.

3.5 Falburkolatok

  • Az eladási ár nem, csak a befejező munkákra vonatkozó szerződés tartalmazza és az egyedi igények szerint változhat.

3.6 Felületképzések

  • Az eladási ár nem, csak a befejező munkákra vonatkozó szerződés tartalmazza és az egyedi igények szerint változhat.

3.7 Vizes helyiségek

  • Ebben az esetben az ár nem tartalmazza, csak a gépészeti és elektromos vezetékek kerülnek a terv szerint beépítésre. A szaniterek árát az eladási ár nem, csak a befejező munkákra vonatkozó szerződés tartalmazza és az egyedi igények szerint változhat

3.8  Konyha

  • Az eladási ár nem, csak a befejező munkákra vonatkozó szerződés tartalmazza és az egyedi igények szerint változhat.

3.9  Fűtőberendezés és használati melegvíz készítése

  • Lakásonkénti hőmennyiségmérés helye a folyosón lesz kialakítva a gépészeti terveknek megfelelő elrendezéssel, lakáson belül rejtett gépészeti vezetékekkel, a lakáson belüli szerelvények csatlakozási kiállásaival. A hűtő-fűtőkészüléket csak a befejező munkákra vonatkozó vállalkozási szerződés tartalmazza.

3.10 Elektromos kialakítás

  • Lakásonként 6,6 kW elektromos teljesítmény vételezési lehetősége a lakás árában benne van. Lehetőség van 6,6 kW feletti elektromos teljesítmény igénybevételére, a Vevő egyéni kívánságának megfelelően, a használni kívánt  elektromos háztartási gépektől függően, amiért a Vevő az ELMŰ által alkalmazott díjat fizeti az Eladónak. A többlet energia vételezésének ügyintézése ebben az esetben Vevő feladata. A fogyasztásmérő ELMŰ általi felszerelését és a hálózatba kapcsolást is a Vevő intézi az ELMŰ által kiszabott díj ellenében;
  • Elektromos szerelés: védőcsőbe szerelt rézvezeték,
  • Dugaszoló aljzatok csatlakozási pontjai, szerelvények nélkül:
    konyha
    6 db
    fürdőszoba
    2 db
    nappali
    5 db
    hálószoba
    3 db
    előszoba
    1 db
    gardróbhelyiség
    1 db
    WC
    1 db
    • a világítótestek nem tartozékai a lakásnak

3.11 Gyengeáramú rendszerek (csak vezetékezés)

  • telekommunikáció vezetékezés (telefon, adatátvitel);
  • kábel TV vezetékezés;
  • kaputelefon csatlakozási helyének kiépítése;
  • vagyonvédelemi védőcsőhálózat kiépítésre kerül a jelfogadó központtól a lakás bejárati ajtajáig. A lakáson belül a tulajdonos igényének megfelelően továbbépíthető. A csövezés a bejárati ajtónál egy nyitás- és egy mozgásérzékelő, valamint a kódtasztatúra elhelyezését teszi lehetővé.
  • Csillagpontos kábeltévé hálózat (kábeltévé előfizetés nélkül) minden lakószobában csatlakozóhely kialakítással;
  • Telefon és adatátvitel számára védőcsövezés és alapkábelezés, lakásonként minden lakószobában csatlakozási lehetőséggel, telefon és internet előfizetés és készülék nélkül.

Az eladási ár a gyengeáramú dugaszolóaljzatok árát nem tartalmazza. Ezeket csak a befejező munkákra vonatkozó szerződés tartalmazza és az egyedi igények szerint változhat.

Megjegyzés: Eladó a fenti műszaki tartalom kismértékű változtatásának jogát fenntartja.

Átadás előtt a II. ütem. Regisztráljon most!